2012. december 8., szombat

Advent 1. vasárnapja 2012.

Közhely, de szinte észrevétlenül telt el az év és már ismét december van. Szeretem ezt az időszakot, a várakozást, az örömteli pillanatokat. Az idén anyukámat megleptem egy adventi naptárral- hetekig gyűjtögettem a 24 kis apróságot, csomagoltam, számoztam nagy lelkesedéssel- és az ő örömét látva, azt mondom sokszorosan megérte a befektetett energia. Jó adni! Az adventi koszorúnk kicsit kacifántosan készült el az idén. Valamiért úgy emlékeztem, hogy a tavalyi még megvan és csak fel kell újítani egy kicsit. Megkértem Janit még a hét közepén, hogy keresse már elő legyen szíves, de ő persze- amolyan modern Pató Pál úr módjára- ezt azzal a lendülettel el is felejtette. Legközelebb vasárnap jutott eszébe, amikor is kiderült- nincs meg a koszorú. Háát... nem fogadtam túl jól a hírt, mert nekem fontos a vasárnap esti gyertyagyújtás, így teljesen kétségbe estem. ( Jó, talán egy kicsit hisztiztem is :)Mert ha nem halogatja az elővételt, még beszerezhettünk volna egy újat stb., stb.. Mit mondjak? Szép adventünk ígérkezett. Aztán persze jött- tőle - a mentő ötlet, amire nem lehetett nemet mondani, pláne nem ha valaki annyira érzelgős, mint én. Miszerint készítsünk egyet közösen, még úgysem volt sk. koszorúnk és milyen klassz kis advent délutáni időtöltés lesz, meg ez jobb is mint a bolti, mert benne van a szívünk stb. stb. Őszintén- persze nem gondolom, hogy ez volt minden vágya, de látva a csalódottságomat, valószínűleg úgy gondolta szeret annyira, hogy ragasztópisztolyt vegyen a kezébe. És én hálás vagyok érte. Mitagadás, teljesen levett vele a lábamról. A koszorú pedig szerintem nagyon szép és kedves lett, legalábbis a mi szívünknek mindenképpen. Süti is sült persze, elvégre advent első vasárnapja volt. A már közzétett tejcsokis hókorongok, aminek a receptjét Marmalade blogján találtam. A kép a régi, a recept is, de a süti még mindig finom. Próbáljátok ki. Gyors, finom és egyszerű.



Tejcsokoládés hókorongok

Hozzávalók:
 100 g tejcsokoládé,
60 g margarin,
 100 g cukor,
 2 tojás,
 22 dkg liszt,
 1 kiskanál sütőpor.
 Porcukor, hempergetni.
 A margarint és az tejcsokoládét olvaszd fel a mikrohullámú sütőben.Add hozzá a tojásokat és a cukrot, majd szitáld bele a sütőporral elkevert lisztet.
 Mélyhűtőbe pihentesd 30 percig (vagy hűtőszekrényben 2-3 órán át.).
 Kézzel vegyél a masszából egy keveset, formázz belőle dió nagyságú golyókat és hempergesd meg a porcukorban. ( Kétszer, mert úgy lesz igazán szép rajta sütés után is a porcukor máz)
 Zsírpapírral bélelt tepsire téve, előmelegített sütőben, alacsony hőfokon süsd 10 percig.
 Vedd ki a sütőből, majd amikor kihűlt tárold fémdobozba.
 Tipp: Az alap tészta mindenképpen legyen lehűtve, ettől marad duci a tészta a sütés után is és nem laposodik el! Akár egy egész éjszakán át a hűtőben hagyhatod.