2009. december 31., csütörtök

Boldog új évet mindenkinek!


Ezzel a Neoton számmal kívánok mindenkinek boldogabb, mosolygósabb új évet!

2009. december 30., szerda

Hagymás pogácsa- a holnapi buliig még elkészülhet....


Néhány hete sütöttem ezt a pogácsát, most pont aktuális lehet, hiszen szilveszterkor gyakran elkél egy kis harapnivaló a pezsgő mellé. Mónika Torkos Kuckó nevű blogjában találtam a receptet, aminek az eredetije Limara nevéhez fűződik. Az ő adagja nekünk túl nagy volt, úgyhogy Mónika féladagra számolt hozzávalóival készítettem el. Nagyon finom, kiadós. A hagyma nagyon jól érződik benne, de még nem annyira, hogy zavaró legyen.


Hagymás pogácsa


Hozzávalók a tésztához:


1/2 kg liszt

25 dkg margarin

1 ek só

1 tojás

0,5 dl tej

csipet cukor

1 pohár tejföl

2,5 dkg élesztő


Ezekből kenyérsütőben tésztát dagasztottam és kb. 1 órát hideg helyen pihentettem.



Miközben pihen 2-3 fej lilahagymát (attól függően, hogy mennyire akarjuk hagymásra és mekkorák a hagymáink) félkarikákra vágjuk és 3-4 dkg vajon puhára pároljuk, de vigyázzunk, hogy nehogy megégjen, mert akkor keserű lesz.



A tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk és a megpárolt hagyma háromnegyed részét egyenletesen elszórjuk rajta. Ezután következik a hajtogatás.

Szóval a tésztánkat gondolatban 3 egyenlő részre osztjuk, majd a felső harmadot ráhajtjuk a középsőre, az alsó harmadot pedig ennek a tetejére.

Ide jöhet a maradék hagyma.

Ezután kétoldalról behajtjuk középre a tésztát, majd kettéhajtjuk, mint egy könyvet.

(Így leírva lehet, hogy bonyolultnak tűnik, de Limaránál megnézhetitek lépésről-lépésre fotókkal dokumentálva is, ha zavarosnak tűnik. )


Ezután szintén hagyjuk pihenni egy fél órát, majd kinyújtjuk ujjnyi vastagra a tésztát és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.


Sütőpapíros tepsire rakjuk őket, lekenjük a tetejüket felvert tojással, majd kb. 20 perces pihentetés után forró, 200 fokra előmelegített sütőben kb. negyed óra alatt megsütjük őket.

2009. december 11., péntek

A gondolat teremtő ereje.....

A Príma konyhában hónapok óta megy egy sorozat,amiben különböző gasztroblogokról szemléznek. A decemberi számot lapozgatva, átfutott az agyamon, hogy milyen klassz lenne, ha egyszer az én blogom is a " kiválasztottak" között lenne. És..... pár másodperccel később a következő látvány tárult a szemem elé.

Adventi mécsestartó mézeskalácsból


A múlt hétvége termése. Az ötletet Limaránál találtam.

2009. november 8., vasárnap

Fehércsokis-mogyorós kosárkák


Ezt a mutatós és finom aprósütit egy nemrégiben rendezett batyus bálra készítettem. A recept Stahl Judittól származik, a 30 perces édességek könyvéből. Valóban hamar elkészül, viszont nem túl olcsó sütemény. A hozzávalók közül bizony a fehércsoki,a tejszín, a mogyoró és az eper sem az alacsony áráról híres. Egy-egy ünnepi alkalomkor azonban, amikor szívesen áldozunk rá, könnyen és gyorsan arathatunk vele nagy sikert.




Fehércsokis-mogyorós kosárkák (Stahl Judit)




Hozzávaló:


3 tojásfehérje


15 dkg cukor


30 dkg őrölt mogyoró
20 dkg fehércsokoládé


2 dl tejszín


20 dkg friss vagy mélyhűtött, felengedett gyümölcs (pl. eper, ribizli, meggy)



A tepsi kikenéséhez:kevés olaj (én szilikonban készítettem)
A sütőt előmelegítjük 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat), és olajba mártott kenőecsettel vékonyan kikenjük a muffintepsi 12 horpadását. Papírkapszli nem kell bele. (én minimuffin formában készítettem)



A tojásfehérjéket kézi habverővel enyhén habosra verjük, aztán a cukrot összekeverjük a darált mogyoróval, és a cukros mogyorót fakanállal hozzádolgozzuk a lágy tojásfehérjéhez. Ez a massza lesz a tésztánk: arányosan szétosztjuk a muffintepsi horpadásaiban, és nedves ujjal vagy kiskanállal jól belenyomkodjuk, mintha üres kosarakat készítenénk.



A tészta-kosarakat 10-12 perc alatt megsütjük, aztán várunk 5 percet, hogy kicsit kihűljenek. Ezután tompa hegyű késsel picit megmocorogtatjuk őket, és kiszedjük mindet a tepsiből.



Mialatt a tészta-kosarak elkészülnek, megcsináljuk a krémet. A fehércsokit apróra tördeljük, aztán éles késsel egészen mütyürnyi darabokra vágjuk. Ezután a tejszínt megmelegítjük egy kisebb fazékban, majd hozzáadjuk a csokit, simára keverjük benne, és a csokis tejszínt levesszük a tűzről.



Összeállítjuk az édességet: az üres, kihűlt tészta-kosarakba arányosan belekanalazzuk a fehércsokis krémet, azaz a csokis tejszínt, aztán a megtöltött kosarakat sütőpapíros tálcán 10 percre betesszük a mélyhűtőbe.


Ennyi idő alatt sűrűre dermed bennük a krém.




Tálaláskor annyi marad, hogy mindegyik kosárka tetejére rápakolunk egy kis piros gyümölcsöt.



12 sütemény lesz belőle.




2009. november 1., vasárnap

Répás káposztasaláta


Általában tudom előre, hogy hozzávetőlegesen meddig fog tartani a munkanapom. Ennek megfelelően csomagolok magamnak elemózsiát is. Azonban egy iskolában (gondolom más munkahelyen is) bizony elő-előfordul, hogy beesik egy váratlan, "rövid" (ha-ha) értekezlet, esetleg felgyűlik a javítanivaló(és én bizony haza nem cipelem azt a sok füzetet, könyvet az amúgy is roskadozó "kispiros" biciklimen. Ilyen esetekre általában van a táskám mélyén 1-2 csomag jó reggelt keksz, egy szelet csoki, túrórudi esetleg sajtos tallér. Nos persze mindez akkor van így, ha hőn szeretett párunk, titokban, esténként rá nem jár, a mi általunk gondosan összegyűjtögetett (ottfelejtett) mentőeledelekre.

Egyik hétfőn pont így jártam, egy hibiszkuszos csipkebogyótea- filteren kívül semmi ehetőt nem találtam a táskámban, haza pedig- tudtam,hogy jó pár óráig nem jutok még. Ekkor ajánlotta fel az iskolatitkárok gyöngye(aki mellesleg az unokatestvérem is) a megmaradt ebédjét. Ami egy répás, káposztasaláta volt. Ennivaló régen esett ilyen jól. Ezen felbuzdulva, hazamentem és még aznap elkészítettem egy nagy adagot belőle. Azóta már többször is megcsináltam, nagy kedvencem lett, képes vagyok napokig rájárni és ilyenkor még uzsonnára is ezt viszem egy kis dobozkában. A recept maga nem egy nagy durranás, no de tudjuk, hogy Simple the best.

Próbáljátok ki, de vigyázat: addiktív.



Répás káposztasaláta


1. A káposztát és a répát vékony csíkokra reszeljük. No ez nem egy álommeló, én általában Janit udvarolom körbe, hogy tegye meg ezt nekem, mert neki OOOOlyan erős a keze. (nekem van egy tuppergyalum, amik julienre is vág, de ennek híján megteszi a sajtreszelő nagyobb lyukú oldala, tény,hogy minél vékonyabbak a csíkok, annál finomabb a saláta)


2. Elkészítünk egy tartármártást - én tejfölt, majonézt, porcukrot, sót, borsot szoktam kikeverni- pontos arányokat nem tudok, kóstolgatni szoktam közben.


3. A lereszelt káposztát kicsit megsózzuk és hagyjuk, hogy levet engedjen, majd kicsavarjuk és összekeverjük a répával, majd a tartármártással.


Az arányok? Nos, nincs rá tuti recept, mondjuk egy közepes káposztához és szoktam venni 4-5 átlagos méretű répát. Ehhez általában egy nagy dobozos tejfölből készítek tartárt.


Így is nagyon finom, egy friss kiflivel, de az igazán tuti, az, ha vékony csirkemell szeleteket vágunk a tetejére és jöhet egy kis reszelt sajt is.

2009. október 30., péntek

Rizses hús jénaiban


Jaj de régen nem írtam egy sort sem! Bocsánat attól, aki esetleg erre járt és hiányolt, valahogy mostanában sosem volt blogírós hangulatom, mindig majd-majd és azután persze elmaradt. Este fejben gyakranmegírtam egy posztot, de reggelre elszállt az ihlet.Azért persze sütöttem-főztem, ha nem is különleges, új dolgokat. A saját blogomat is látogattam, attól függetlenül, hogy nem írtam bele, mert a leírt receptjeimet használom. Bizony jól jön, amikor nem jut eszembe,hogy-hogyan is csináltam valamilyen ritkábban készített ételt. Úgyhogy gyorsan le is írom, a múlt hétvégén jénaiban készített rizses húst, nehogy elfelejtsem.
Ui:végre kipróbáltam a mandula nevű süteményt is, de erről egyelőre sajnos nem lesz bejegyzés, mert elfogyott és nem fotóztam- no ez volt a mézesmadzag elhúzása, hogy mi nem lesz. Most pedig íme a rizses hús.

Rizses hús jénaiban, csirkemellből

1. A csirkemelleket felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk. A jénai aljába tesszünk egy kevés olajat, a csirkekockákat átforgatjuk benne, majd HIDEG sütőbe rakjuk, lefedve.

2. Amikor megpuhultak a kockák, egy kis időre levesszük a tetejét, hogy némileg megpiruljanak. Nem kell sokáig, mert a csirkemell könnyen kiszárad. A tetejét közben se vegyük ki a sütőből, rakjuk mellé, mert utána nem fogjuk tudni szétcsattanás nélkül visszahelyezni.

3. Ha kész, 2 csésze megmosott rizst öntünk a húshoz összekeverjük, sóval, borssal izesítjük, hozzárakunk egy fej vöröshagymát, majd 2-szeres adag meleg vízzel leöntjük, lefedjük és visszatoljuk a sütőbe.

4. Ha úgy látjuk elkészült, átkeverjük, hozzáöntünk egy doboznyi lecsöpögtetett konzervborsót, majd tető nélkül 1-2 percre még visszatoljuk,hogy összemelegedjenek.

Megjegyzés: persze lehet disznóhúsból is, nekem most ez volt itthon, olyankor persze hosszabb a hús elkészülésének ideje.

2009. szeptember 26., szombat

Túrótorta


Egy családi-házi kedvenc receptje következik. Évtizedek óta szerepel a családi repertoárban, de arra már senki nem emlékszik, hogy honnan is származik eredetileg. Mint ahogy arra sem tudja senki a választ, hogy miért túrótorta néven jegyezzük, hiszen mindig tepsiben készül, soha nem hagyományos, kerek tortaformában.
A legutóbb, amikor készítettem felmerült bennem a hagyománytörés gondolata. Eszembe jutott ugyanis, hogy olvastam itt a Zila formáról. Eszembe jutott, hogy ezzel a krémmel és piskótával is el tudnám képzelni. De mivel elég borsos áron és nehézkésen lehet hozzájutni, arra jutottam,hogy ugyan egy kis plusz munkával minimuffin formában is el lehet készíteni. Egyszerűn a kisült barna piskótás muffinok tetejét levágjuk, óvatosan kiszedjuk a belsejüket, oda jön a krém, majd rá a levágott tésztasapka. Hmmm... legközelebb kipróbálom, hagyomány ide vagy oda.

Túrótorta


1. A piskótához ha 10 tojásból készítjük, akkor 7 kanál liszt+3 kanál kakaó aránnyal dolgozzunk, ha 8 tojásos a piskótánk, akkor 6 kanál liszt és 2 kanál kakaót használjunk.


2. Krém készítése 2 lépésből áll: először 3 evőkanál lisztből és 2 és fél dl tejből sűrű krémet főzzünk. Kihűtjük!


3. Miközben hűl 25 dkg puha Rámát, 25 dkg túrót, 20-25 dkg porcukrot, 1-2 csomag vaníliáscukrot és 2 tojássárgáját robotgéppel habosra keverünk.


4. Miután a főzött krém kihűlt kicsit robotgéppel lazítjuk és apránként hozzáadjuk a túrós-tojásos-margarinos krémet és simává keverjük.


5. A piskótát kettévágjuk és megkenjük a krémmel (egy keveset hagyjunk a tetejére is)


6. Megkenjük a tetejét vékonyan a maradék krémmel, késsel bejelöljük a szeletek helyét és minden kocka-szelet közepére rakunk egy szem magozott meggyet.

2009. szeptember 20., vasárnap

Tejfölös-sajtos párizsi kosárkák


Valahogy még sohasem került fel ide ez a recept, pedig nagyon sokszor készítem. Az eredeti változat egy 1986. januári Magyar Konyhából származik és csak egy pár apró dolgot változtattam meg rajta. Nagyon finom, kiadós és gyorsan elkészíthető étel.



Tejfölös-sajtos párizsi kosárkák


Hozzávalók: kb. 10-12 db fél cm vastagra vágott sertéspárizsi, 1 kisdobozos tejföl, 10-15 dkg sajt, 1 tojás, só, bors, pirospaprika, szerecsendió, metélőhagyma, sütéshez: kevés olaj


1. A megszokottnál kicsit vastagabbra (kb. fél cm) vágott párizsiszeleteket kevés olajon megsütjük. A hő hatására felpúposodnak, így kialakulnak a kosárkaformáink. (csak zárójelben jegyezem meg,hogy ha mégsem púposodnak, az sem tragédia, akkor simán rákenjük a tölteléket.


2. A töltelék nagyon egyszerű: 1 kisdobozos tejfölt simára keverünk 1 tojással, kb. 10 dkg reszelt sajttal, kevés sóval, borssal, egy csipetnyi pirospaprikával és szintén egy kevés szerecsendióval.

Az eredeti recept csak a kosárkák tetejére írja az apróra vágott snidlinget, de én a töltelékbe is szoktam keverni, mert nagyon szeretjük az ízét.


3. Egy kivajazott tűzálló tálban egymás mellé ültetjük a kosárkákat és megtöltjük a tejfölös-sajtos masszával. No itt ismét renitenskedtem, mert nekem bőven szokott mellé is jutni belőle.


4. Megszórjuk a tetejüket egy kevés reszelt sajttal és még némi metélőhagymával.


5. Annyi időre tesszük sütőbe, amíg jól átforrósodik.


6. Szerintem rizzsel a legfinomabb.

2009. szeptember 6., vasárnap

Tadadadaaaam.....- tiramisu házi mascarponéból


Zengtem már ódát ezeken az oldalakon Wise Lady blogjáról és a házi készítésű krémsajtjáról. Persze szkeptikusan álltam először a dologhoz, de miután kipróbáltam- lenyűgőzödtem. Jelentem a dolog működik. 2 nagydobozos tejfölből (ár nemakciósan 169 Ft/ db) lett közel fél kilónyi krémsajtom. Szóval még ha az olcsóbb Lidlis mascarponét is vesszük, akkor is majdnem harmadárban megvan az sk készített termékünk.
Azóta már többször is készítettem, ma tiramisuvá lényegült át és szóróm az igét rendületlenül, minden ismerősnek, aki akarja, aki nem, mostanában bizony a házi krémsajt készítéséről hallhat tőlem előadást.:)


Tiramisu receptem itt, annyi a változás, hogy poharakba, kelyhekbe rétegzem őket.


2009. szeptember 5., szombat

Pirított krumpli sajtban, szalonnában sütve


Nagyon-nagyon finom és gyorsan elkészülő étel, ami ellen még a "hústinkábbnemeszem" típusú hozzám tartozó férfiember sem emel soha kifogást. A recept eredetijét a Kiskegyed konyhájának 2004. májusi számában találtam és azóta rendszeresen asztalra kerül nálunk.


Pirított krumpli sajtban, szalonnában sütve


Hozzávalók:

Kb. 1 kg krumpli

10-12 szelet vékonyra szeletelt császárszalonna (persze eredetileg bacon, de így sokkal olcsóbb, persze akinek van otthon nyugodtan használja azt)

10-15 dkg sajt ( nálam trappista, de lehet füstölt is)

1 tojás

1 kis pohár tejföl

1 kevés petrezselyem



1. A krumplit megpucoljuk és kockákra vágjuk. ( ha újkrumpliból készítjük akkor nyugodtan süthetjük héjában, egy kis kaparás és alapos mosás után)


2. Egy sütőtálat kibélelünk a császárszalonna-szeletek felével, majd rátesszük a kockákra vágott krumplit. A tetejét beborítjuk a többi szalonnaszelettel.


3. Ezek után sütőbe rakjuk- ha újkrumpliból készül akkor elég lefedni alufóliával, ha nem akkor én szoktam alá önteni egy kevés vizet és így fedem le.

kb. fél óra alatt puhára sül.


4. Közben elkészítjük az öntetét: 1 pohár tejföl simára keverünk, 1 tojással, 1 kevés apróra vágott petrezselyemmel, sóval, borssal és a reszelt sajttal. ( aki szereti nyugodtan tehet bele apróra kockázott sonkadarabokat is)


5. A megpuhult krumpliról levesszük a fóliát és ráöntjük az előkészített sajtos szószt.


6. Visszarakjuk a sütőbe még további 10-15 percre, amíg a szósz jól megolvad és megpirul a szalonna az étel tetején.

2009. augusztus 31., hétfő

Mézes-citromos piskóta

Ez egy igazi családi recept. Az anyukám nővérétől származik, ő készítette ezt régebben rendszeresen. Amikor külön háztartásom lett, elkértem tőle a receptet és azóta is az alapján készítem. A mézes, nehezebb tészta nagyon jó kontrasztban áll a citromos-vajas krémmel. Ami annak ellenére nem gejl, hogy nem főzéssel készül. Mivel tojássárgája van a krémben, hűtőben tárolom, de érdemes tálalás előtt egy negyed órával korábban kivenni, hogy a mézes tészta "észhez térjen", visszapuhuljon.
Nagyon finom, érdemes kipróbálni.


Mézes-citromos piskóta

Tészta:

1. 6 egész tojást habosra keverünk 25 dkg cukorral. Hozzáadunk 3 evőkanál mézet, ízlés szerint őrölt fahéjat (óvatosan vele, a túl sok sem jó), 1 kávéskanál szódabikarbónát, 25 dkg lisztet.

2. Zsírozott, lisztezett tepsiben (kb.25*30-asban) LASSÚ TŰZÖN sütjük.
Kb. 25-30 percig. A sütőt elő kell melegíteni, de ne legyen túl forró.

Ha úgy látjuk a teteje nagyon sül, de még nincs kész, akkor letakarhatjuk alufóliával. A méz miatt könnyen megég, ezért kell óvatosan sütni.

3. Ha kihűlt, kettévágjuk ( nem lapjában, hanem keresztben) és a krémmel megtöltjük. A tetejét is bekenjük vele és megszórjuk színes szórócukorral.

Krém:
25 dkg vaj, kb. 20-25 dkg porcukor, 2 tojássárgája, kb. 1 nagyobb IGAZI citrom leve.

2009. augusztus 30., vasárnap

Sajttal töltött pizza


Az ötlet nem az enyém, a Príma konyha júniusi számában olvastam és annyire megtetszett, hogy ki is hajtottam ott az újságot, hogy el ne felejtkezzek róla. Mert általában sajnos így járok, látok valahol valamit, ami megtetszik, azután pedig nagyon hamar elfelejtkezek arról,hogy hol és mit. Ezért volt most ez a elővigyázatossági lépés. Szóval pár nap múlva szembejött velem takarítás közben a kihajtott újság, a pizza amúgy is rajta volt már az aktuális főzési listán, úgyhogy ez lett belőle.

Nagyon jó az itt leírt tészta, de persze mindenki lecserélheti a saját maga által preferáltra, ha úgy gondolja. Ja, és még valami: ne spóroljunk a sajttal!!!!!


Sajttal töltött pizza


Tészta: 2,5 dkg élesztő, 3 dl langyos víz, 50 dkg liszt, 4-5 evőkanál olaj, 1 púpozott kávéskanál só

nyújtáshoz: liszt

bekenéshez: 5-6 evőkanál olaj

töltéshez: 15-20 dkg trappista sajt

tetejére: ízlés szerint határozhatja meg mindenki


A tészta elkészítése: 1. Ha van kenyérsütőnk, dobáljunk bele mindent, alulra a folyadékokat és a sót!, ez fontos a só nem érintkezhet az élesztővel, rá a liszt és morzsoljuk a tetejére az élesztőt

2. Ha nincs kenyérsütőnk, akkor először az élesztőt futassuk fel egy kis langyos vízben, ezután öntsük hozzá az olajjal, sóval jól elkevert tésztaalaphoz, adjuk hozzá a többi vizet és dagasszuk, addig amíg nem kapunk egy sima, közepes keménységű, a tál falától elváló tésztát, ha kész olajjal megkenjük és kb. 40 perc alatt duplájára dagasztjuk


Ha kész, 2 részre osztjuk és 0,5-0,5 cm vastagságú lappá nyújtjuk, az egyhén belisztezett gyúrólapon. Az egyik lapot sütőpapíros (szilikonos) tepsi aljára fektetjük, beborítjuk a felszeletelt sajttal, majd jön rá a 2. lap. A tetejét ugyanúgy készítjük el ahogy szoktuk, ízlés szerint.


Végül előmelegített sütőben, nagy lángon 15-20 perc alatt készre sütjük. Akkor van kész, ha egy széles lapáttal alányúlva azt tapasztaljuk,hogy kopog az alja.


Tipp: nem szeretem az előregyártott, tubusos pizzakrémeket, mert szerintem nagyon erős ízük van, általában magam szoktam paradicsompüréből, olajból, sóból, borsból, oreganóból készíteni, de most volt otthon egy pizzakrém, úgyhogy azt gondoltam ki,hogy hozzáraktam egy nagyobb konzerves paradicsompürét, hogy szelídítsek az ízén. Bevált az ötlet, így már élvezhetőbbé vált.

2009. augusztus 21., péntek

Tejcsokoládés hókorongok


Ez a süti szintén anyu névnapjára készült. Marmalade blogjáról származik a recept, ő csak last minute sütinek nevezi, mert viszonylag hamar elkészül, tehát váratlan vendégek esetén ideális. Mikor elolvastam rögtön beugrott, hogy valahonnan ismerős a porcukorba forgatós mozzanat. Azóta is töröm a fejem, a legvalószínűbb, hogy valamelyik Hannah Swenson krimi receptjére emlékeztet.
Annyit változtattam rajta, hogy én tejcsokit használtam hozzá és istenien kiérződött belőlük sütés után is a csoki íze. Legközelebb kicsit kisebbeket fogok gyártani, mert a sütőben még alaposan megnőttek.
Sajnos a fém fagyiskanalam bánta a formázást, nekem valahogy nem sikerült vele összehoznom a gombócokat. Maradtam a sima, kézi gyártásnál.

Itt találod az eredeti receptet.

Elővigyázatosságból ide is bemásolom a receptet, az elmúlt pár napban ugyanis legalább 4 általam rendszeresen olvasott blog szűnt meg. Persze nem gondolom,hogy Marmalade is erre készülne,de azért biztos ami biztos.

Tejcsokoládés hókorongok

Hozzávalók:

100 g tejcsokoládé, 60 g margarin,


100 g cukor, 2 tojás, 22 dkg liszt,

1 kiskanál sütőpor.

Porcukor, hempergetni.

A margarint és az étcsokoládét olvaszd fel a mikrohullámú sütőben. A tojásokat keverd krémesre a cukorral. Add hozzá a felolvasztott vajas étcsokoládét, és szitáld bele a sütőporral elkevert lisztet.

Mélyhűtőbe pihentesd 30 percig (vagy hűtőszekrényben 2-3 órán át.).

Fagylaltadagoló kanál segítségével vegyél a masszából egy keveset, formázz belőle dió nagyságú golyókat és hempergesd meg a porcukorban.

Zsírpapírral bélelt tepsire téve, előmelegített sütőben, alacsony hőfokon süsd 10 percig.

Vedd ki a sütőből, majd amikor kihűlt tárold fémdobozba.

Tipp: Az alap tészta mindenképpen legyen lehűtve, ettől marad duci a tészta a sütés után is és nem laposodik el! Akár egy egész éjszakán át a hűtőben hagyhatod.

2009. augusztus 20., csütörtök

Mogyorós csokival töltött mogyorós tallérok


Bevallom sokat gondolkodtam azon, hogy feltegyem-e ide ezeket az aprósütiket. Még júliusban készültek anyu névnapjára. Előtte már régen kinéztem Fahéj és feta blogjáról, csak a megfelelő alkalomra vártam az elkészítésével. A sütik közül végül ez fogyott el legelőször. Hogy mégis miért gondolkodtam a publikálásán? Mert a végeredmény teljesen más lett mint amit elképzeltem. Hozzáteszem ez teljesen az én saram,hiszen Fahéj írta,hogy folyós a krém és így nyáron csak hűtőben tárolható. Ráadásul a tallérjaim sem sikerültek olyan szépen, mint ahogy azt vártam és mivel nem vagyok a habcsókok feltétlen rajongója nekem (hangsúlyozom csak nekem nem jött be a belül kissé ragacsos tallér). Az is lehet, hogy nem sütöttem őket elég ideig. Nem tudom. De mondom ennek ellenére hatalmas sikert arattak, én pedig gyűjtöm a lelkierőt az ismétléshez.

Itt találod a receptet és az enyémnél sokszor szebb képeket.

2009. augusztus 18., kedd

Pillecukor házilag, gyorsan,könnyen, egyszerűen


Nemrégiben amikor mindenféle fontos és lényegtelen titkainkról számoltunk be egymásnak , néha bizony alig jutott eszembe az a szükséges 7. A pillecukor gyártása közben azonban beugrott + 1, amit a lényegtelen dolgokhoz elfelejtettem leírni. Méghozzá az,hogy bizonyos dolgoktól fázok. Nem tudom ezt az érzést jobban leírni.Ruháknál ami nagyon műszálas, szóba sem jöhet. Ezt harapással ellenőrzöm. Ha a ruha csikorog a fogam alatt (jaj még most ahogy írok róla is kiráz a hideg), szóval akkor bizony nem kerül be a szekrényembe.

Ezenkívül ugyanilyen hidegrázást kapok a liszt, az étkezési keményítő és a porcukor érintésétől. Ezért kerülöm ahol csak tudom a nyújtást, merthogy ahhoz azért legtöbbször elengedhetetlen a liszt. (Jó barátaim azok a tészták amelyek textúrája ezt nem követeli meg :)


Talán épp emiatt nem tudtam soha megbarátkozni a pillecukorral, hiszen azt kívülről egy keményítős-porcukros réteg vonja be. Jani viszont nagyon szereti, alkalomadtán képes akár együltő helyében egy egész zacskóval is megenni. Ritkán adódik azonban ilyen alkalom, mert elég borsos az ára.

Stahl Judit készített a műsorában, és ezután csak 1 dolog tartott vissza minket a homemade elkészítésétől, az hogy állította, hogy cukorhőmérő nélkül nem érdemes hozzákezdeni. Az meg nekünk momentán nem volt. Így pillecukrunk se lett.


Egészen addig amíg el nem vetődtem Wise Lady blogjára. Ő ugyanis mindenféle sallang nélkül, egyszerűen, képekkel illusztrálva mutatta be a pillecukorgyártást. Ami bizony nem egy ördöngösség, és cukorhőmérő nélkül is működik. Sőt kukoricaszirup se kell hozzá.


Legyártottam egy adagot, gyakorlatilag pár perc alatt készen volt és dermedés után, ugyanennyi idő alatt tűnt el. Az egyetlen problémám vele,hogy a feldarabolt kis kockákat keményítővel kevert porcukorba kell forgatni. Gondolhatjátok!:)


Nem másolom be a receptet, mert ITT tökéletesen le van írva és képekkel illusztrálva.


ITT pedig azt találhatjátok meg, hogy hogyan lehet a pillecukorból hamis marcipánt készíteni, amivel tortákat lehet bevonni és figurákat gyártani belőle.


És ha már ott jártok nézzetek szét, mert például megtalálhatjátok nála a házilag elkészíthető mascarpone receptjét is. Jó böngészést!


A fenti kép s.k.

2009. augusztus 6., csütörtök

Fasírtpizza


Hú, de régen nem jártam erre már megint. Most még mentségem sincs. Habár itt ez az őrületes meleg, meg a frontok. Az igazság az, hogy nem volt kedvem írni. Vár pedig a gépen pár kép, mert azért hébe-hóba sütök-főzök ám a meleg ellenére is. Bár az alkotókedvem és lelkesedésem a hőmérő higanyszálának emelkedésével pontosan fordítottan arányos.
Ennek a fasírtpizzának az ötletét még az nlc egyik fórumán olvastam, egy Kíra nevezetű, azt hiszem Olaszországban élő hölgy tollából. Az eredeti recept szerint mozzarellakarikával kell kirakni a fasírt tetejét, de nekem az nem volt itthon, úgyhogy kicsit átalakítottam magyaros-trappistásra. Nagyon finom lett így is. Sült krumplival és salátával ettük úgy emlékszem 3 napig, mert irtó kiadós.

Fasírtpizza (Kíra ötlete alapján)
Elkészítjük a fasírtmasszánkat- ezt mindenki ízlése szerint csinálja, én tojást, sót, borsot, zsemlemorzsát és fokhagymát szoktam belerakni, de ahány ház annyi szokás. Tehát miután elkészítettük a teljesen hagyományos fasírtunkat, fogunk egy kiolajozott sütőtálat, tepsit, tortaformát stb.(szintén opcionális) és elegyengetjük benne a masszánkat egyenletes rétegben.

Ezután betesszük és majdnem készre sütjük, amikor már úgy látjuk, hogy kb. 15-20 perc múlva elkészül, akkor kivesszük és szépen, dizájnosan ráhelyezzük a felkarikázott paradicsomkarikákat.


Ezután megszórjuk egy kevés szárított oregánóval. Óvatosan bánjunk vele, mert nem jó, ha túlteng az íze.

Visszatoljuk a sütőbe kb. negyed órára.


Ha letelt a 15 perc, akkor kivesszük és rászórjuk a lehetőleg jó nagy adag reszelt sajtot.


Adunk még neki 5-6 percet a sütőben, hogy ráolvadjon a fasírtpizzánk tetejére, majd kivesszük, kicsit hűlni hagyjuk, mert melegen könnyen szétesik.

Végül pedig csinos kis szeleteket vágunk belőle.


Krumpliköret nélkül egy nagy adag salátával is megállja a helyét.

2009. július 22., szerda

Cseresznyés-pudingos pite


Most,hogy így leírtam a címet, elmorfondíroztam rajta, hogy vajon pite-e amit sütöttem vagy nem? De rövid tanakodás után úgy döntöttem, hogy belefér ebbe a kategóriába. A recept Latsia blogjáról származik, köszönet érte. Szerintem bármilyen savanykásabb gyümölccsel isteni finom lehet, én most cseresznyét használtam. Milyen jól is jött most, a pár hete- aprószentek sűrű emlegetése közepette- kimagozott és gurulósra fagyasztott gyümölcs. Így most csak belemarkoltam a fagyos szemek közé és már ment is a pudingra. Megérte a plusz munka, hogy nem egy egy tömbe összefagyott valamit kellett szétfeszegetni vagy megvárni, hogy kiolvadjon.


Cseresznyés-pudingos pite


alsó tészta:

16 dkg lisz t

1 tojás

6 dkg vaj

6 dkg cukor

1 csipet sütőpor


töltelék:

1 cs. vaníliás pudingpor

3,5 dl tej

4 dkg cukor


szórt tészta:

10 dkg liszt

6 dkg vaj

6 dkg cukor

1 nagy csésze cseresznye


Az alsó tészta hozzávalóit összegyúrjuk és egy kikent tortaformába nyomkodjuk.A pudingot a tejjel és a cukorral felfőzzük és kicsit hűlni hagyjuk.Ráöntjük a tésztára, majd megszórjuk a gyümölccsel.A szórt tészta hozzávalóit összedolgozzuk, és a gyümölcsre morzsoljuk.180 fokon 45-50 perc alatt megsütjük.

2009. július 21., kedd

Szedres túrótorta


Hétvégén a nagy meleg ellenére már nagyon süthetnékem volt. Mindenképpen valami könnyű, gyümölcsös édességre vágytunk. A megoldás a konyhai naptáramon kínálkozott, egy barackos túrótorta képében. Kicsit átvariáltam, a barackot lecseréltem Jani kérésére szederre.


Szedres túrótorta

1. Süssünk egy 2 tojásos piskótát. (kb. 25 cm-es kerek tortaformában)
Ehhez a tojásfehérjéket egy csipet sóval verjük habosra, mikor már "felhős" adjunk hozzá 2 evőkanál kristálycukrot és ezzel együtt verjük keményre. Vegyük kicsit lejjebb a robotgép sebességét és adjuk hozzá a 2 tojássárgáját. Végül szitáljunk bele 2 evőkanál lisztet és fakanállal! óvatos mozdulatokkal keverjük bele a masszába.
Az előkészített tortaformába simítjuk (egyenletesen) és előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.

2. Ha megsült, rácsra téve kihűtjük.

3. Elkészítjük a krémet: ehhez 50 dkg túrót habosra keverünk 2 dl natúr joghurttal. 10 dkg cukorral, 1 vaníliás cukorral, 1 citrom reszelt héjával és egy kevés citromlével (ízlés és a rákerülő gyümölcs savanyúsága szerint)

4. 1 dkg zselatint feloldunk egy kevés (fél-egy dl)langyos vízben, amit utána felforrósítunk. (én a mikróba dugtam be 1 percre)- amikor langyosra hűlt (de még folyós legyen, különben a krémünk tele lesz zselatincsimbókokkal), fokozatosan hozzákeverjük a túrókrémhez, amit közben a robotgéppel folyamatosan keverünk.

5. Ezután jön a mutatvány- a kihűlt piskótalapot egy lapos tálcára helyezzük, alufóliából letépünk akkora darabot, ami körbeéri (ha nem sikerül elsőre nem gond akkor 2 darabból fog állni a barikádunk) Szóval a fóliát vízszintesen akkorára hajtogatjuk amekkora barikádra a torta köré előreláthatóan szükségünk lesz. Ha kész a piskótalap köré tekerjük.

6. Így biztosítottuk, hogy ne folyjon le a krémünk, ezért mostmár óvatosan, nem egyszerre ráöntjük az alapunkra és szétterítjük.

7. Berakjuk kb. 15 percre a hűtőbe

8. Az időközben megdermedt krém tetejét gusztusosan kirakjuk gyümölcsökkel. Én a piros bogyósokat pártolom- az eredeti recept őszibarackkal írta- most szederbefőtt volt itthon, de nagyon el tudom képzelni málnával, vagy eperrel is.

9. A tetejére jön egy tortazselés réteg- én az előírt víz helyett a szederbefőtt levével főztem meg, így kaptam egy sötétbordó színt, de barackosnál lehet pl. rostos baracklével csinálni stb. De ha egyik sincs, akkor a hagyományos elkészítési móddal sincs semmi gond. Szóval ezt elkészítjük a tasak hátoldalán lévő utasítás szerint, majd óvatosan, apránként ráöntjük a torta tetejére.

10. Újra hűtőbe tesszük, ahol összedermed. Egy-két óra múlva már fogyaszthatjuk is.

Nagyon mutatós, finom és viszonylag gyorsan összedobható mutatós torta. Nálunk nagy sikere volt, rekordidő alatt fogyott el.

2009. július 20., hétfő

Hamburgerszósz


Először Wise Lady-nél találkoztam a recepttel, az eredeti út azonban Fűszeres Eszter konyhájába vezetett.

A leírások alapján nagyon megtetszett, mindenképpen ki akartam próbálni.

Kicsit variáltam a recepten, kihagytam belőle az ecetet és a mézet- az uborkától épp eléggé ecetes lett, a tompításához pedig inkább cukrot használtam. A másik pedig, hogy én nem darabosra készítettem, hanem a turmixxal sima, egynemű krémmé dolgoztam. Nagyon finom lett, tényleg megdöbbentően hasonlít a Donald bácsi féle hamburgerekhez használt szószhoz.


Ahogy én készítettem:


majonéz - 1 rész (ezt megadhatott magadnak pl. evőkanálban, vagy nagyobb mennyiség készítésénél dl-ben is)

ketchup- 1/3 -ad rész

csemegeuborka- nagyságától függ- én kic sit többet raktam bele mint kellett volna, utána cukorral tompítottam a savanyú ízt

hagyma- én most egy kisebb fej vöröshagymát használtam (de lehet lilával is, annak enyhébb az íze- mondjuk az összeállított hamburgerembe volt bőven lilahagymakarika)

só, bors- ízlés szerint


Turmixban sima krémmé dolgoztam.

2009. július 17., péntek

Túrógolyók- újrajátszva


Igen, mint azt már a címből sejteni lehet:szerepelt már ez a recept a bejegyzések között. Íme, itt található.
Az erősen kánikulai, este is 26 fokos szobai időjárásnak köszönhetően mostanság nem nagyon sütök, sőt mit több, nem is nagyon főzők. Igyekszem a mikró bekapcsolására korlátozni a konyha további melegítését.
Édességigényünket pedig legtöbbször maradéktalanul kielégíti némi barack, dinnye, fagyi( no jó, meg néha egy kis joghurtos Milka csoki)
A hűtőben napokig kerülgettem, pakolgattam egy túrót. Még a hőség előtti palacsintasütéshez szántam, tölteléknek. Azonban mire szerephez jutott volna, nem volt mibe beletölteni. Ha értitek mire gondolok. Úgy látszik túl jól sikerült az eperlekvárom, mert abból viszont egy kisüvegnyi valahogy hipp-hopp eltűnt. A túró viszont maradt.
Kidobni nem akartam, sütni most kivételesen szintén nem és ekkor villant be ez a tavalyi recept.
Mindent ugyanúgy csináltam, csak feldúsítottam közel egy csomagnyi vékonyra szeletelt mandulával, falatnyi kis gombócokat gyártottam és kókuszreszelékbe hempergettem őket. Csak utólag jutott eszembe, hogy a kókuszhoz jó lett volna hozzáreszelni egy kis citrom vagy lime héját, az nagyon passzolt volna az ízekhez. Jól behűtve, szinte abbahagyhatatlan.

Túrós kókuszgolyó

25 dkg túrót 20 dkg porcukorral,1 cs. van. cukorral elkeverek és állni hagyom.
Amikor levet enged hozzákeverek kb. 15-20 dkg kókuszreszeléket.
Kis golyókat formázok és kókuszreszelékben meghempergetem. A közepébe mandulát raktunk, de lehet mogyorót is.

2009. július 16., csütörtök

Új szerzemény

Mifelénk, a Viharsarok legdélebbi csücskének kis falujában nem egyszerű ám sokszor az alapanyagbeszerzés. Persze nem az alapélelmiszerekre gondolok (bár előfordult már, hogy csak a 3. boltban kaptam tejfölt, de ezt tekintsük kivételnek, ami erősíti a szabályt). Viszont, bármi ami kicsit is eltérő, nem megszokott, hagyományos azt csak alkalmi jelleggel (ünnepek környékén) vagy megrendelésre hoznak. Mert félő, hogy nem fogy el és rájuk romlik. Így például nem lehet csak úgy hirtelen felindulásból tiramisut gyártani, mert nincs mascarpone, a feta sajtot is ki kell fogni, egész mogyorót külön kell kérni, hogy hozzanak és még sorolhatnám. Így aztán, ha valamelyik közeli nagyváros szupermarketjébe beszabadulok, akkor sokáig el tudok bóklászni a sorok között nézgelődve.
Így jött velem szembe a fenti cukormázas dekortoll készlet. Gyakorlatilag habozás nélkül tettem a kosaramba. Megérte? Háát! Nem biztos. A 670 Ft körüli árért jár 4 db 4 ml kis tubus. Elég kicsi mennyiség. Arra persze jó, hogy leteszteljem. Nagyobb mennyiségű sütemény dekorálásához pedig majd keverek egy hagyományos cukromázat. Az egyetlen gondom vele, hogy itt mifelénk híre-hamva sincs a por alakú színezőknek. A folyékony pedig nemcsakhogy felhígítja a masszát, de nem is ad szép élénk színeket. Valakinek tippje, hogy hogyan lehetne hozzájutni?-tetemes postaköltség nélkül, amit az internetes csomagküldők felszámolnak, valahogy nem igazán szeretnék +1500-2000 Ft kifizetni 3-4 apró kis tasak kiszállításáért.

2009. július 12., vasárnap

Salsa szósz


A tortillánál már írtam róla, de most külön is megér egy bejegyzést, mert olyan jól sikerült, hogy el ne felejtsem, hogy is csináltam.

Szerintem nemcsak tortillához adhatjuk, hanem húsokhoz, szendvicsekhez vagy esetleg zöldségekhez mártogatósnak.

Szóval lépésről-lépésre, ahogy most készült:


1. 1 fej vöröshagymát lereszeltem és egy kevés olajon, pici vízzel puhára dinszteltem.


2. 2 paradicsomnak kivágjuk a csumáját, az aljukra pedig éles késsel ejtünk 1-1 X alakú bemetszést. Ez azt a célt szolgálja, hogy később könnyen le tudjuk húzni a héját. Ezekután egy tálba rakjuk őket és forró vízet öntünk rá, hogy ellepje a paradicsomokat. (lehetőleg az aljuk legyen mindenképpen a víz alatt) Pár percig így hagyjuk, majd lehúzzuk a héjukat.


3. Közben megpucolunk 2 gerezd fokhagymát, felbontunk egy kis konzerv paradicsomot.


4. Ezekután jön a turmixgép: belerakjuk először a puhára párolt hagymát, majd a héjuktól megszabadított paradicsomokat- összeturmixoljuk. Jön hozzá a paradicsomkonzerv, a fokhagyma, ízlés szerint só, cukor, kakkukfű ( óvatosan bánjunk vele).


5. Az alapízek beállítása után jön a csípősítési hadművelet- ez történhet chilli-porral vagy mint az most nálam is történt csípős piros arannyal. Ez szintén ízlés és tűrőképesség kérdése. Szerény véleményem szerint úgy igazán finom a szósz, ha csak kicsit később és enyhén, nem tolakodóan érzed az erejét. De nálunk is Jani az erőteljesebb ízeket szereti. Ilyenkor ketté lehet szedni az alapszószt és kétféle módon beízesíteni. Csak ne felejtsük el megjelölni, hogy melyik-melyik.


Ui: Igen, ez mostmár a saját fotóm, rájöttem, hogy tegnap mit hibáztam el.

Tzatziki


Habár a tegnapi rontom-bontomságomnak a tzatzikis képem is áldozata lett, azért én mégiscsak beírom. Ha másért nem, magamnak, emlékeztetőnek. Bizony nagyon jól jöhet, épp nemrég tapasztaltam, amikor akárhogy törtem a fejem nem akar eszembe jutni, hogy tavaly a kenyérsütőm melyik programján készítettem a lekvárt. De hipp-hopp, blogban visszakeres és már meg is volt. No, de vissza a tzatzikihez. Nagyon sajnálom amúgy a képet, mert nagyon jól sikerült. (már persze önmagamhoz képest) Így csak kölcsönvettem egyet, de a lényeg ugyebár a recept.

Ezidáig, akármilyen ciki is, bizony előfordult, hogy ha nagyritkán készítettem, a boltban kapható, azt hiszen Kotányis porkeveréket használtam. Hozzá kellett keverni a joghurthoz, rá az uborkára és kész. Nem mondom, hogy rossz volt és hogy törjön le a kezem, ha mégegyszer hozzányúlok ilyesmihez, az viszont tény, hogy a hagyományos módon elkészített változat nekem sokkal jobban ízlett.


Hogyan készült?


1. Némi előkészületet igényelt, merthogy felénk még csak nem is hallottak a görög joghurt elnevezésű, krémsűrűségű valamiről. Szóval, vettem 2 doboz sima joghurtot és a grillparti előtti este, egy szűrőt kibéleltem egy tiszta konyharuhával, alá tettem egy tálat, majd beleborítottam a joghurtokat. Ráhajtottam a konyharuhát és tettem a tetejére nehezéknek egy jó súlyos bögrét, majd zsuppsz, ment a hűtőbe egy éjszakára.

2. Másnap délelőtt nekiálltam összeállítani a salátát (habár a parti csak este volt, de kell némi idő, hogy jól összeérjenek az ízek) 2 uborkát julienre vágtam (biztos nem így kell írni)- ez az amikor kis mini gyufaszálformákra szabdalják a zöldséget. Nem kell megijedni, nem álltam neki én ezeket legyártani, a nemrég beszerzett tupper szeletőmhöz van ilyen funkció. Ha valaki ezt nem tudja megoldani, ajánlják még a sajtreszelő nagylyukú oldalán való lereszelést is. És bár lehet hogy szentségtörés, de bizony nálam az is előfordult, hogy simán leszeleteltem, mint az uborkasalátához. De az igazsághoz tartozik, hogy az azért úgy nem volt az igazi, hacsak tehetjük, válasszuk az első két variáció egyikét.

3. Ha kész az uborkánk, sózzuk meg és hagyjuk állni.

4. Közben vegyük elő a lecsöpögtetett joghurtunkat. Engem itt ért a döbbenet, hatalmas mennyiségű folyadék állt a tálban. Kíváncsiságból le is mértem. Közel 2 dl volt. A nem egészen 4 dl joghurtból. A ruhában pedig ott volt a valóban sűrű és krémes végeredmény. Nem lett nagy mennyiség, a ruháról kanállal, fakanállal is lekapartam az utolsó kis darabokat is, mert féltem, hogy nem lesz elég, olyan kevésnek tűnt. Már majdnem hozzáraktam egy kis tejfölt, de milyen jó, hogy végül nem tettem.

5. Az uborkát, ami időközben levet engedett, alaposan kicsavarjuk. Kóstoljuk meg, hogy mennyire maradt sós, mert ennek függvényében sózzuk majd a joghurtunkat.

6. A sűrű joghurthoz hozzáreszelünk fokhagymát (ízlés szerint, én 3 nagyobb gerezdet raktam bele), sót és frissen őrölt borsot. Összekeverjük és az uborkára öntjük, majd azzal is összeforgatjuk. Úgy jó, ha minél sűrűbb, nem kell, hogy lé álljon rajta, szóval pont elég volt a kevesebb joghurt is.

7. Behűtjük pár órára. Nagyon finom húsokhoz, szendvicsekbe, de én üresen is meg bírom enni.

2009. július 11., szombat

Mogyorókrémes keksztekercs, avagy a több legyet egycsapásra tipikus esete


Hogy miért több legyet egycsapásra?
Nos: 1. Találtam a konyhaszekrényben két felbontott, darált háztartási kekszes csomagot, mindkettőből csupán pár evőkanálnyi hiányzott. És hogy miért kettő? Ennek oka valószínűleg az, hogy nem tudtam, hogy van egy.
2. A kamrában (pontosabban az annak kinevezett polcon) régóta ott árválkodik egy üvegnyi nutella, ami már felhasználásáért kiáltott.
3. Jani egyik kedvenc süteménye a kókusz- és keksztekercs.
4. Nem kell sütni, ami a nyár közepén nem elhanyagolandó tulajdonsága egy süteménynek.

A receptet Ildinyónál találtam. Köszönet neki érte. A képet is tőle vettem kölcsön. No nem azért, mert én nem fotóztam le. Á! Dehogy. Csupán annyi történt, hogy lementettem a gépre még két recept fotóival együtt, de valamit sikerült nagyon eltolnom, mert amikor be akartam illeszteni, azt írta ki, hogy nem található. Én kis eminens, pedig természetesen addigra már a fényképezőgépről letöltöttem. Nem, ne kérdezzétek, nem voltam ideges. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

A fogadtatás? Nos az minden képzeletet felülmúlt. Noha a fél adagból kókusztekercs készült, az szinte érintetlen maradt mindaddig, amíg ebből volt.

Mogyorókrémes keksztekercs

A "tésztához":
500 g darált háztartási keksz
6 dkg olvasztott vaj vagy margarin
2 dl kávé
2 púpos evőkanál porcukor

Én ezen annyit variáltam hogy nem használtam kávét, mert nem volt itthon, helyette némi tejjel és baracklekvárral lazítottam. Közben kóstolgattam. Szerintem ezt a fajta " tésztát" nemigen lehet elrontani, a lényeg, hogy összeálljon és ne legyen se ragacsos, se túl merev, morzsálódós. Gyakorlatilag akármilyen hibát is vétesz (jó, kivéve ha pl. beleborítasz fél kg sót) ki tudod javítani. Ha túl híg, teszel még hozzá kekszet, ha túl kemény, akkor valamilyen folyadékkal a fentiek közül lágyíthatod. Az édességét is mindenki alakítsa a saját szájuk íze szerint, azzal azért számolni kell, hogy a mogyorókrém önmagában is édes!

A töltelékhez:
300 g mogyorókrém
6-7 dkg nagyon puha vaj
Ha hűtőben volt a mogyorókrém, egy kicsit puhítsd meg mikróban, a vaj is puha legyen, így könnyedén össze tudod öket keverni.

A "tésztához" felsorolt alapanyagokat összedolgozom, majd letépek egy kb. 50 cm-es alufólia darabot és "rálapogatom" kézzel a masszát, úgy hogy kb. kisujjnyi vastagságú legyen. A töltelékhez valókat kézi habverővel (ezért fontos, hogy minden nagyon puha legyen) alaposan összekeverem, majd rásimítom a kiterített kekszes alapra és a hosszanti oldalánál elkezdem feltekerni a fólia segítségével. Ha készen van eldönthetem, hogy kettévágom, és úgy teszem a hűtőbe, vagy ilyen hosszú állapotában is el tudom-e helyezni. Minden esetre mindkét variációnál becsomagolom a fóliába és jó pár órára a hűtőbe teszem dermedni. Érdemes akár 1 napot is így hagyni, mert úgy könnyebben szeletelhető lesz.
Nyugodtan lehet több adagban is csinálni, én általában két-három rudat készítek, mindegyiket külön-külön fólián.

Én tettem a töltelékhez egy adagnyi krokantot (így kell vajon írni)- ezt a Lidlben lehet kapni, apró kis mogyoródarabokat jelent. Jót tett neki.

2009. július 3., péntek

Díjat kaptam.....+ 1 blogajánló


Díjat kaptam és mégegyszer köszönöm ezúton is Debigabinak a Vegyes saláta című blog írójának.


A szabályok:

Tedd ki a díjat a blogodba


Linkeld be azt, akitől kaptad a díjat


Jelölj legalább 7 blogot


Hagyj üzenetet a díjazottjaidnál


Nos én renitens módon (Mamihamis Kingától elorozva az ötletet) csak egyetlenegy blog írójának adnám tovább, hogy minél többeknek megmaradjon az adás öröme. Javítva az arányokon, azért hozzáteszem, hogy ugyan egy blogíróról van szó, de két blogot ír. És mindkettőért kijár a díj. Csak nemrégen fedeztem fel a blogjait és máris rendszeres olvasójává váltam. Egyszerűen lebilincsel a soraiból áradó jókedv, optimizmus és életöröm. Aztán sorolhatnám még: irigylem a rengeteg energiájáért, kreatívitásáért, lelkesedéséért. Sajnálom, hogy nem a mi falunkban lakik, mert nálunk is nagyon elkélne egy ilyen közösségi ember.


Szóval ennyi méltatás után íme Pusztag blogjainak címe, hogy odataláljatok és töltekezzetek:






Régi blog új ruhában


Sziasztok!
Mint azt már a régi nlc-s blogomban megírtam, átköltöztem ide, a blogspotra. A könnyebb kezelhetőség, átláthatóság, rugalmasság és rengeteg formázási lehetőség mellett az nyomott még sokat a latba, hogy az elmúlt két év alatt közel 300 bejegyzés született és ezt tartalomjegyzék, kategóriákba sorolás nélkül már lehetetlen volt úgy átlátni és kezelni, ahogy én azt szerettem volna. Gyakran előfordult, hogy vissza szerettem volna keresni egy receptem, de persze nem emlékeztem, hogy pontosan mikor postoltam, így hosszú időbe telt mire megtaláltam. Nem beszélve persze az olvasókról, akik szintén nem tudtak rákeresni egy-egy adott témakörre vagy receptre. Itt most már adott ez a lehetőség. A receptek hónapok és címek szerint is kereshetők, valamint kategóriákba sorolva is. (sütemények, kelt tészták, húsos ételek stb. ) Így aki csak egy adott ételre kíváncsi nem kell átpörgetnie két év termését.
Remélem aki eddig is olvasott az ezután is idetalál majd hozzám.

Jó böngészést, olvasgatást, sütést-főzést kívánok!

2009. június 25., csütörtök

Lényegtelen?!



Újabb játékfelkérés Citromfűtől- és mivel most nagyon ráérek :), a válaszra sem kell várni egy hónapot.
A játék szabálya annyi, hogy fel kell sorolni 6 lényegtelen dolgot magunkkal kapcsolatban. No nézzük:
Lényegtelen,
1...., hogy milyen kicsi táska van nálam mégis bele tudok szuszakolni egy teljes túlélőfelszerelést, aminek fontos részét képezi minimum 3 csomag papírzsebkendő, 2 bontott csomag rágó, 2 szájfény, kismillió gyerekektől elkobzott kütyü, tollak egész garmada, aprópénz, éhenhalás esetére tartogatott, bontott és megolvadt csokoládék, legalább 10 buszjegy és bankautomatánál kapott cetli, és számtalan zöld teafilter
2. ...., hogy mennyire kicsi egy kutya, én akkor is tartok tőle- pedig soha nem harapott még meg egy se, remélem nem is fog- ezért vagyok ilyen elővigyázatos
3...., már elmúltam 30, simán tudok úgy hisztizni alkalomadtán mint egy 2 éves.
4. ...., hogy szeretem a szőlőt, mert a mazsolát akkor sem bírom megenni, ha tudom, hogy az is szőlő, megszámolni sem tudom, hogy hányan magyarázták el ezt nekem, szépen, lassan, tagoltan, hogy megértsem. Üzenem nekik: megértettem, de a mazsolát akkor is UTÁLOM!!!!!
5....., hogy mennyire sokat aludtam, én reggel akkor is mindig álmos, morcos és nyűgös vagyok.
6....., hogy mennyire modern és hiperszuper egy autó vagy busz, akkor is kb. 15 km megtétele után, rosszul leszek bennük.
Hát ennyit a lényegtelen dolgaimról. Szívesen olvasnám Mesi és Tina lényegtelen dolgait.

Díjak megkésve


Amíg önkéntes blogszáműzetésben voltam ketten is megtiszteltek azzal, hogy rám gondoltak a blogokon körbejáró díjak kiosztásánál. Innen is köszönöm nekik mégegyszer és elnézésüket kérem a késői reagálásért. Snöcy és Citromfű is a kedvenc gasztroblogíróim közé tartoznak, többek között azért, mert a blogjuk, a receptjeik nem elszálltak, emberléptékűek - ezért különösen jólesik, hogy ők gondoltak rám.
Akiknek pedig továbbadnám- mivel jócskán le vagyok maradva, lehet, hogy már megkapta valaki egyszer, bocsánat érte, de nem vagyok képben.

Debigabi Vegyes saláta című blogját nemrég fedeztem fel és azóta rendszeresen olvasom, szimpatikus az írója, a receptjei pedig az egyszerű, de nagyszerű kategóriába tartoznak.

A Gumimacik blogot szintén pár hónapja olvasom rendszeresen, szeretem az írásaid, a vidámságát, a történeteid, no és gasztroblogrom lévén szó természetesen a receptjeit. Pont ma mentettem le a cukkinis receptjét.

Sárosdi Virág 8 éhes száj blogja lehengerlő, akkora energia sugárzik az írásaiból, hogy mindig mosolyognom kell olvasás közben- a milliomos szeletjét mindenképpen ki kell próbálnom!

Maimoni szintén nagycsaládot irányít és etet-a blogja alapján meglehetősen jól
Szóval az én véleményem szerint ők bizony mindannyian jogosan illeszthetik a fejükre virtuálisan a bűvös szakácssapkát.

Tésztakrokodil először és utoljára


Jó pár hete vagy talán hónapja is már, hogy a magyar gasztroblogokat elözönlötték a tésztakrokodilok. A májusi Príma konyhában szintén megjelent ez a recept egy orosz, internetes oldalra hivatkozva. Most, hogy ilyen sok szabadidővel rendelkezem, felkeltette az érdeklődésemet és nekiálltam a krokigyártásnak. Nos, a recept jó, a tészta nagyon jó állagú, könnyen kezelhető, finom, a végleges ízhatás szintén nyerő. Ráadásul nagyon könnyen szállítható, uzsonnának, ebédnek, mert nem mázgálódik, olvad, egyben marad. Szóval minden tuti, egyet kivéve. Az egészen biztos, hogy én, többet nem dikicselek ( csak azért nem írtam mást, mert ez mégiscsak egy publikus blog) a formázással. Biztos, hogy tök egyszerű és egyértelmű, de nekem feladta a leckét, farkat nem is igazán sikerült kihoznom a tésztából. Azok a pótrészek pedig, ahol nem volt töltelék, nem is igazán fogytak. Szóval- summa summárum- a recept marad, de simán összefonva, megsütve- állatábrázolás nélkül.

Még egy jótanács- mivel ez egy kelt tészta, sütés során jócskán nőni fog, ha sok töltelékkel szeretnénk, akkor dupla annyit pakoljunk bele, mint amennyit első ránézésre elégnek gondolnánk.

Tésztakrokodil

Hozzávalók:

Tészta: 2,5 dl tej, 1 kiskanál kristálycukor, 2,5 dkg élesztő, 50 dkg finomliszt, 1 kiskanál só, 10 dkg majonéz vagy tejföl (én tejföllel csináltam)

A fenti hozzávalókból kenyérsütőben dagasztottam, kelesztettem egy kelt tésztát, amikor kész volt at egynegyedét lecsípjük, a többit pedig kisujjnyi vastagságúra nyújtottam - kb. egy 40 cm*50 cm-es téglalapot formázzunk belőle.

Középen egy kb. 20 cm-es csíkban elhelyezzük a tölteléket: én párizsit kockáztam össze+ lilahagymát (újhagymát ír a recept, de azt nem kaptam), sóztam, borsoztam és megszórtam egy jó nagy adag reszelt sajjtal.

Ezután jött a formálás- a töltelék két oldalán 45 fokos szögben bevágásokat ejtünk, ezután ezeket a csíkokat felváltva a töltelékre hajtjuk- egyet fentről, egyet alulról hajtunk rá, amíg el nem fogynak a csíkjaink.

Ezután - kicsit meghajlítva- tepsire tesszük, elöl a kimaradt tésztát is visszahajtjuk a töltelékre és hosszúkásra formázzuk, ez lesz a krokodil feje, a farkához pedig a tészta másik oldalán a maradék tésztát úgy sodorjuk össze, hogy folyamatosan vékonyodjon.

A félretett tésztából megformázzuk a többi "alkatrészt"- szemet, szemhéjat, lábakat

Amikor elkészültünk 1 felvert tojással precízen lekenjük az állatot, majd előmelegített sütőben a közepesnél nagyobb lángon (200 fok) aranybarnára sütjük.

Az újság ajánlása szerint kínálhatunk hozzá majonézt vagy sós, borsos tejfölt is.

Megjegyzés: a töltelék ízlés szerint bármi lehet, a tészta nagyon finom- tehetünk bele füstölt húst, füstölt sajtot, paprikát, mindenféle más zöldséget.

2009. június 24., szerda

Babapiskótás cseresznyés lepény és némi Stahl magazin


Attól, hogy jó ideig nem írtam blogot, azért olvasni több-kevesebb kihagyással olvastam a gasztroblogokat. Gyakran csak átfutottam a gyűjtőoldalon a címeket és azokat böngésztem át részletesen amelyek felkeltették a figyelmemet. Egy ilyen alkalommal futottam bele egy Stahl Judit legújabb magazinját értékelő posztba és a hozzá tartozó néhol - már bocsánat- dilettáns hozzászólásokba. Én is megvettem a fenti lapot, át is olvastam és igen, valóban nem tökéletes, tényleg sok benne a már többször elsütött recept, érződik rajta, hogy még nem igazán forrt ki teljesen az újság végleges arculata. Én is kihagytam volna pl. a takarítós részt, viszont vannak benne nagyon-nagyon jó elemek, amelyek a többi hazai főzős lapra nem jellemzőek. Szerintem bátrabban elmozdulhatnának a csak gasztroirányba, az is simán eladná a lapot. Szóval nem is a kritikával volt bajom, de némelyik hozzászólás feldühített. Úgy veszem észre, hogy gasztrokörökben divat cikizni, leszólni S. J.-t. Félre ne értsétek nem ikont akarok faragni belőle, de szerintem igenis nagy szerepe volt abban, hogy Magyarországon az egyszerű háziasszonyok olyan alapanyagokat, ízeket, ételeket ismertek meg amit azelőtt nem. Persze ízlések és pofonok, én például Lázáréktól mentem a falnak. Ennek ellenére persze igenis követett el olyan hibákat, amiket felróhatunk neki pl. a vaj istenítése után a Rama szponzorálása miatt egy ideig mindent margarinnal csinált. Na ez pl. hiteltelen volt. Vagy ott van pl. az internetes fórumja az oldalán, régen tényleg működött, de az utóbbi időben semmi értelme nem volt, meg is szüntették, no ezen is lehetne fogást találni. De olyanokat felróni neki, mint legnagyobb hibát, hogy nem húzza fel a ruhaujját????? A kaput azonban az a megjegyzés tette be, hogy valaki megdöbbent azon, hogy a népszerű blogíró Chilli (Zsófi) lepaktált!!!!! Stahl Judittal. Könyörgöm, lepaktálni az ellenséggel szoktunk. Szerintem pedig inkább óriási dolog, hogy egy országosan terjesztett lapban, amit Magyarország legismertebb tévés szakácsnője ad ki, külön oldalt kap egy internetes blog szerzője. Én ezt egyáltalán nem érzem ledegradálónak, inkább elismerésnek. És még mielőtt gyanúba keverednék nem fogadtak fel védőügyvédnek, fogadatlan prókátórként írtam le mindezt.

Szóval ennyi duma után, hogy is jön ide a pite. Miután kipuffogtam magam, rámentem Stahl internetes oldalára (www.stahl.hu) ahol a hétvégi receptek általában már napokkal előbb rajta vannak. Most is így volt és mivel pont kapóra jött a cseresznyés süti és minden volt is itthon hozzá, gyorsan össze is dobtam. Így azután az a helyzet állt elő, hogy mikor vasánap délelőtt leadták a műsort, az én pitém már a konyhapulton hűlt.

Babapiskótás cseresznyés lepény

Hozzávaló:
15 dkg babapiskóta
1 kávéskanál sütőpor
1 csipet só
6 tojás
50 dkg friss, mirelit vagy befőtt, magozott cseresznye
2 csapott evőkanál finomliszt
10 dkg puha vaj
20 dkg cukor
1 vaníliarúd
1 citrom reszelt héja
A tepsi előkészítéséhez:
kevés vaj és finomliszt




A sütőt előmelegítjük 175 fokra. Kivajazunk, kilisztezünk egy 20x30 cm-es tepsit. Ezután a tepsibe belefektetünk 2 sütőpapírt, amelyeket egymásra merőlegesen helyezünk el. Figyeljünk rá, hogy a sütőpapírok szélei minden irányban 3 cm-rel túllógjanak a tepsi peremén: így könnyű lesz kiemelni a kész süteményt.

A babapiskótát finom morzsásra őröljük, és összekeverjük a sütőporral meg a sóval. A tojásokat szétválasztjuk. A cseresznyét összekeverjük a liszttel.

A puha vajat, a cukor felét, a vaníliarúd kikapargatott belsejét és a reszelt citromhéjat robotgéppel 1-2 perc alatt összekeverjük. Egyenként eldolgozzuk benne a tojássárgájákat, majd az egészet 2-3 percig tovább keverjük a géppel, hogy felhabosodjon.

Tiszta, száraz habverőkkel lágy habot verünk a tojásfehérjékből, majd a lágy habhoz apránként hozzászórjuk a maradék cukrot, és addig verjük tovább, amíg kemény és fényes nem lesz. A tojássárgájás masszába fakanállal beleforgatjuk a cukros, kemény tojásfehérjehabot, aztán óvatos és széles mozdulatokkal a babapiskóta-morzsát is.

A tésztát egyenletes rétegben átkanalazzuk a tepsibe, meghintjük a cseresznyével, és a süteményt 35 perc alatt megsütjük a sütőben.

Megjegyzés tőlem: annyit változtattam, hogy vaníliarúd helyett vaníliaaromát használtam és először vertem fel a tojásfehérjéket, utána a cukros tojássárgáját habot, mert így nem kellett a habverőt mosogatni, mint fordított esetben kellett volna.

2009. június 23., kedd

Egy pontos palacsintarecept története


A kép innen származik.



Szerintem a sütéssel-főzéssel még csak ismerkedők, próbálkozók legutálatosabb kifejezései között vannak az egy csipetnyi, gondolatnyi, érzéssel, amennyit felvesz stb. típusú receptleírások, utasítások. Persze, ha az embernek már van némi rutinja, akkor valóban sokszor nem méricskél, de bizony régebben én is hidegrázást kaptam az ilyen megfogalmazásoktól. Mert mi van ha nekem mást jelent a gondolatnyi, csipetnyi?
Az Uram a vizsgaidőszak kellős közepén gyakran segített ki azzal, hogy amíg én a tételeket bújtam, addig összeütött valamit és bizony hiába a saját rossz tapasztalat, előfordult, hogy a recept diktálásakor nekem is a számra jöttek a fenti kifejezések. Erre az volt a válasz, hogy vagy megadok NORMÁLIS mértékegységeket, vagy ő ezt nem csinálja meg. Többek között ezért hiúsult meg anno a palacsintasütés.
Tegnap azután lapozgatva az elmúlt hetekben (hónapokban) felgyűlt olvasatlan magazint a Nők Lapja konyhájában szembejött velem egy palacsintaösszeállítás, mindenféle ígéretes édes és sós változatokkal. És, ami a lényeg: az elején egy korrekt, pontos egységekben megadott recepttel. Nosza ki is próbáltuk és működött. Mi az hogy működött. Tökéletes! Könnyen, gyorsan összeállítható, egynemű, görcsmentes tésztát kaptunk. Úgyhogy mostantól én is ez alapján fogom készíteni, és így kivédem, hogy egy kicsit túl híg, vagy túl sűrű, esetleg görcsös, vagy túl cukros tésztát kapjak.



Klasszikus palacsinta (Papp Emese- Nők Lapja Konyha)



Hozzávalók kb. 12 darabhoz
- 3 tojás
- 20 dkg liszt
- 1,5 dl szóda
- 2 dl tej
- 1 csipet só
- 1 evőkanál cukor
- 2 evőkanál olaj
Egy tálba belemérjük a lisztet, a cukrot, a sót , a tojást és a tej felét ( 1 dl) és simára csomómentesre keverjük.
Ezután hozzáadjuk a maradék 1 dl tejet, a szódát és az olajat és ezekkel is elkeverjük.
Akinek van rá lehetősége, hagyja a tésztát egy órát pihenni sütés előtt, mert akkor szebben sülnek majd a palacsinták. (én kipróbáltam frissen kikavarva és pihentetve is, mindkétszer jól működött, sőt még az első palacsinták átka is elkerült- miszerint az mindig el szokott szakadni!)

2009. június 19., péntek

Megvagyok


Megvagyok, csak itt nem vagyok, voltam. De már lassan látom az alagút végét, holnap évzáró, ballagás, hétfőn projektnyitó nap és tanévzáró értekezlet, azután SZÜNET! A vizsgaidőszaknak is vége 4,7-es átlaggal zártam,bizonyítványok, jutalomkönyvek megírva, terem feldíszítve. Szóval remélhetőleg mostmár lesz időm, energiám, kedvem sütni-főzni és blogot írni. Annál is inkább, hogy mindjárt itt a második blogszületésnap. Szóval....Coming soon!!!!!

2009. május 10., vasárnap

Party kenyér


Az elnevezés nem tőlem származik, ahogyan az ötlet és a recept sem. Az érdem a nemrégiben már ajánlott "...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults." c. blog szerzőjét illeti.
A recept fantasztikus, mondhatni tökéletes. Még számomra is, akit ezidáig sosem tudtak lenyűgözni az házi kenyerek, de most megtört a jég. Frissen is ettük, üresen, vajjal, és másnap is szendvicsnek. Zseniális. Éppen ezért- szokásomtól eltérően- most nem írom ide a receptet, hanem átírányítalak titeket a forráshoz, nála jobban úgysem lehet jobban leírni a készítás folyamatát.
Szóval itt találjátok a receptet.
Itt pedig egy képet az ő általa készített kenyérről.

2009. május 3., vasárnap

Húsvét 2009. - Epres legyezőtorta




Kicsit megkéstem a húsvéti beszámolóval, de mostmár ígérem ez az utolsó, erre az évre. Az epres legyezőtorta ötletét két receptből dolgoztam össze, az egyik a Snöcy blogján található recept, a másik egy Stahl sütemény, a gyors édességes könyvéből.
Kicsit vettem ebből is, abból és kialakult egy 3. variáció.A krémje az Snöcy-é, viszont a tészta összerakása a Stahl Juditté, mert nem tettem a tortának alapot és tetőt, csak összecsavartam a piskótacsíkokat.
Nem bonyolult elkészíteni, cserébe viszont nagyon mutatós és finom édesség.


Epres legyezőtorta

Tészta: Süssünk egy piskótatekercset- én 3 tojásosat készítettem, de ha valaki a nagy gáztepsiben süti, nyugodtan csinálja 4 tojásból.
Ha elkészült, hagyjuk kihűlni, majd vágjuk fel egyforma 3-4 cm-es csíkokra. Azért fontos, hogy kb. egyformák legyenek, mert a torta magasságát ezek adják és ha túl nagy az eltérés, hepehupás lesz a teteje.

Krém:kb 1/2 kg eper leturmixolva- egy doboznyi fagyasztott, azt hiszem az 40 dkg, nekem nincs turmixom, úgyhogy a felengedett epret a ropotgéppel nyomtam össze, ügyelve arra, hogy maradjanak benne azért itt-ott eperdarabkák, és utána tettem hozz egy kis vizet, annyit, hogy kb. 3-4 dl legyen ennek az eperlének az űrtartalma.
1 csomag epres pudingpor3,5 dkg cukor17 dkg margarin15 dkg porcukor2,5 dl habbávert tejszinfél zacskó zselatinfix
A turmixolt epret leszűrjü,belekeverjük a pudingot és a cukrot belekeverjük,sűrűre főzzük.A margarint a porcukorral habosra keverjük,a tejszint a zseléfix-el felverjük.HA az epres puding kihűlt,belekeverjük a margarinba,jól elkeverjükés óvatosan beleforgatjuk a tejszinhabot.
A csíkokat megkenjük a krémmel és feltekerjük őket, spirálszerűen, csigavonalban. Pontosabban csak az elsőnél van erre szükség, ezt a tálca közepére állítjuk és a többi krémmel megkent piskótacsíkunkat, e köré tekerjük spirálosan, csigavonalban. Mindezt addig tesszük, amíg el nem fogy a piskótánk. Ezután a maradék krémmel bevonjuk a torta tetejét és oldalát és tetszés, ízlés szerint díszítjük.
Én most serpenyőben átpirított szeletelt mandulával és eperszemekkel dekoráltam.
Ebből az adagból nem lesz egy óriási tortánk, ha sok személynek készítjük, akkor válasszuk a Snöcy féle, alul-felül is piskóta variációt (annál dupla adag krémre lesz szükségünk)

2009. április 25., szombat

Húsvét 2009.- Citromos szelet


A nemrég vásárolt Csábító házi sütemények c. könyvből való a recept, és amennyire egyszerű, alapvető hozzávalókból áll össze és amennyire semmitmondóan néz ki, szinte hihetetlen, hogy milyen finom, süteményt tudunk belőle készíteni, mindenféle méregdrága és flancos hozzávaló nélkül. Ebből is látszik, hogy a régi háziasszonyok tudtak valamit. Akár egy nappal előbb is elkészíthetjük, mert minél tovább áll, annál finomabb lesz. Puhulás után, szinte szétomlik az ember szájában, még harapni sem kell. Lehetetlen abbahagyni!

Citromos szelet

Tészta:

30 dkg liszt, 1 dió nagyságú zsír, 1 csomag szalalkáli, 3 evőkanál cukor, 1 tojás, kb. 1 dl tej ( függ a liszttől és a tojástól, hogy mennyi kell, figyelni kell, hogy mennyit vesz fel)

Krém:

25 dkg margarin, 25 dkg porcukor, 1 citrom reszelt héja és leve, 4 dl tej, 4 kanál liszt

- a lisztből és a tejből csomómentes, sűrű pépet főzünk

- a puha margarint habosra keverjük a porcukorral és hozzáadjuk a citrom héját és levét

- amikor a lisztes pép langyosra hűlt, apránként, robotgép segítségével hozzákeverjük a citromos-margarinos krémhez

- ezzel a krémmel töltjük meg a lapokat, azután jó pár órára, de inkább egy éjszakára magára hagyjuk, hogy megpuhuljanak a krémtől a lapok, összeérjenek az ízek

- tálaláskor porcukorral szórjuk meg

2009. április 19., vasárnap

Húsvét 2009. - Mascarponés gyümölcstorta


Az idei húsvét vitathatatlan sztárja, újdonsága lett ez a Csongi által ihletett gyümölcstorta-variáció. Bevallom kicsit szkeptikusan álltam a dologhoz, de valóban az első falat meggyőzött arról, hogy minden elragadtatott jelző illik erre az édességre. Valóban isteni finom és eteti magát. Bátran ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki, szerintem nem fogja megbánni. Én egy kicsit variáltam rajta, de csak a tetején, a lekvár helyett tortazselé került rá. Azt hiszem, a nagy sikerre való tekintettel állandó szereplője lesz a repertoáromnak és muszáj lesz kipróbálnom a Jamie féle eredeti variációt is.

Mascarponás gyümölcstorta

1. Süssünk 3 tojásból piskótát gyümölcstortaformában-lustábbak vehetnek is, de azért az nem az igazi, ez a torta megérdemli a házi piskótát higgyétek el! (nekem a Jézuska hozott szilikonosan és azt kell mondjam egy áldás az előtte lévő fémmel szemben- mostmár csak egy kivehető aljúra vágyom, de nagyon-az sem baj, ha nem szilikon)
2. Amíg sül kikeverjük a krémet: 50 dkg mascarpone sajt, 3 evőkanál cukor, 1 dl tejszín (nem kell felverni) és vanília (legjobb persze a vaníliarúd kikapart belseje), nálam most vaníliakivonat helyettesítette- ezeket összekeverjük és kész vagyunk a krémmel (megsúgom, hogy nekem most csak 25 dkg-nyi mascarponém volt -úgyhogy feleztem az adagokat és így is nagyon finom volt, de nyilván több krém-több élvezet)
3. A kiválasztott gyümölcsöt kiolvasztjuk és alaposan lecsepegtetjük. (persze ha van friss, akkor ez a lépés stornó) - szerintem bármilyen piros, bogyós gyümölccsel jó én most málnával készítettem és isteni lett- mint azt már párszor említettem
4. A kihűlt piskóta mélyedésébe simítjuk a vaníliás mascarponekrémet, rápakoljuk a gyümölcsöket és az előírás szerinti piros tortazselével bevonjuk - óvatosan, mert ha lefolyik el fogja áztatni a piskótánkat, én szilikonos ecsettel, apránként kentem rá. ( a lekvárral készült verziót lásd Csonginál)

2009. április 14., kedd

Szederrel töltött minimuffinok


Többször zengtem már ódákat ezeken az oldalakon a minimuffinokról. Mióta megvettem, azóta a régi hagyományos formát egyszer sem használtam. Ugyanis az az igazság, hogy nekem az túl nagy. Ki nem állhatom a Mcdonalds-ban is kapható, óriási, gigaméretű, amerikai típusú muffinokat. Szárazak, morzsálódnak, az ember nem tud egy normálisat harapni bele. Ezek a problémák, mind megoldódnak a minimérettel. Aranyosak, guszták, max. 2 harapással eltüntethetőek. A legújabb nagy favoritom közülük, ez a gyümölccsel töltött változat. Tényleg olyan, mintha a szederszemeket pont a közepébe terveztük volna. Szerintem más gyümölccsel is finom én eddig csak szederbefőttel próbáltam, de nyilván nem ront rajta a málna, az eper vagy neadjisten az erdei mix vagy barackbefőtt sem. (Aszalt gyümölccsel nem működik, kipróbáltam, kőkeményre, ehetetlenre sült a barack, ki kellett dobni, valószínűleg az túl nehéz volt a tésztának)

Az alaprecept Nigella házitündéres könyvéből származik, ez a tündértortácskáinak az alapja. (igen ezek azok a sokszor vitatott tündértorták, amivel többek között azt próbálták igazolni, hogy Stahl Judit plagizálta Nigellát, az igazság azóta sem derült ki, a recept viszont jó)

Szederrel töltött minimuffinok

Tészta

- 12,5 dkg vaj

- 12,5 dkg kristálycukor

- 2 nagy tojás

- 12, 5 dkg liszt

- negyed csomag sütőpor

- fél teáskanál vanília-kivonat vagy 1 csomag sütőpor

- 2-3 evőkanál tej

Az összeállítás nagyon egyszerű: a puha vajat (urambocsá margarint), kikeverjük a cukorral, a vaníliával simára, hozzáadjuk egyenként a 2 tojást, majd a sütőporral elkevert lisztet. Ezeket néhány nagy mozdulattal összedolgozzuk, nem kell simára, csak összeálljon, az sem baj, ha itt-ott darabos, a muffintésztát nem szabad túl sokáig keverni. Végül hozzáadjuk a tejet.

Ezután a muffinformák mélyedéseibe töltjük egy kanállal- kb. 3/4 részig (az én formám szilikonos, ennek hiányában használjunk papírkapszlikat, vagy kenjük ki a formák mélyedéseit)

Ha kész, jöhet a lecsöpögtetett szederbefőtt, mindegyik tésztakupac tetejére ráhalmozzunk 2-3 nagyobb darabot, ne sajnáljuk belőle. Sülés közben a gyümölcs a tészta belsejébe kerül és isteni finomra, lekvárszerűre sül.

Előmelegített, forró sütőben süssük, először nagy lángon, később kicsit visszábbvehetjük, ha már felpúposodtak a süteményeink.

Lehetetlen abbahagyni.